Antigoné: hatalmas siker!


November 8-án láthatták először nézőink a nagy görög klasszikust, Rázga Miklós rendezésében.



A produkció több szempontból is különleges, hiszen nem a már megszokott tragédiát láthatta a közönség, hanem igazi krimi-szerű előadásba csöppentek. A félig tragédia-félig opera zenéjét Faragó Béla szerezte. A prózai és zenei részek váltakozása folyamatosan fenntartja a feszültséget.

Az Antigoné díszletét a pécsi származású Bagossy Levente tervezte, amely igazán látványos, az előadást pedig Cakó Ferenc homok animáció teszik még emlékezetesebbé. 

 

A parádés szereposztásról se feledkezzünk meg! A prózai szerepeket Györfi Anna, Rátóti Zoltán, Kulcsár Viktória, Uhrik Dóra, Lipics Zsolt és Wunderlich József játsszák.


Az operai szerepekben Gulyás Dénes, Váradi Marianna, Vermes Tímea, Győrfi István és Bognár Szabolcs látható.


A Pécsi Szimfoniettát Bókai Zoltán vezényli.

Az előadás egyik "főszereplője" a Pécsi Nemzeti Színház Énekkara.

Rázga Miklósnak az volt a célja, hogy érthetőbbé és szerethetőbbé tegye a híres klasszikust, ami sikerült is, hiszen az eddigi előadások nagy sikert arattak.

A ma esti előadást követően kis szünet következik, de december elején ismét színpadon az Antigoné!


Szeretettel várunk mindenkit!

Galéria


Vissza a hírekhez

További hírek

2021. 08. 05.

Honlapunk megújul! Addig is kövessenek minket Facebook-on!

Kedves Közönségünk! Honlapunk jelenleg fejlesztés és átalakítás alatt áll.

2021. 07. 04.

PÉCS „nekem: A VÁROS mindörökre.” | 14. rész

A Pécsi Nemzeti Színház és a Jelenkor folyóirat együttműködésében hetente új videósorozattal jelentkezünk.

2021. 06. 26.

Kihirdette első teljes évadát Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója

FÜGGÖNYT FEL! A miniszter félreléptől a Bűn és bűnhődésig - minőségi színház a pécsi közönségnek; ezt ígéri a 2021/22-es évad programterve.